Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


S.W.A.T. 4

www.swat4.com/

 

Manapság már nem annyira nagy szó, ha valósághű FPS-ről beszélünk, de ha jobban belegondolunk némely játék mégsem olyan reális, mint azt korábban gondoltuk róla! Elég csak felhozni példának az amúgy remek Rainbow Six sorozatot, ám ha veszünk egy pillantást a játék történeti szálára, rögtön máshogy állunk hozzá a dolgokhoz: az még hagyján, hogy a jövőben játszódik, de minden missziója lapos fikció, amikkel nagy valószínűséggel soha nem fogunk találkozni az életben! Épp ezt a "hiányosságot" orvosolta a Sierra SWAT sorozata, amely az amerikai rendőrség különleges alakulatának mindennapjait mutatja be, amely végre a jelenkor drámáiból meríti küldetéseinek lényegét! A sorozat első két epizódja nem is FPS volt, hanem egy izometrikus taktikai játék és csupán a harmadik epizóddal érte el jelenlegi formáját! Szokatlanul sokára, több évvel azután, hogy a harmadik rész megjelent, hallottunk a negyedik fejezet készültéről, nagyjából egy éve! Persze eközben csiripeltek a madarak egy Urban Justice nevű folytatásról, de miután törölték a projectet, a tavalyi évig nem számítottunk eljövendő részre! A SWAT 4 teljes értékű folytatás, és olyan elemek teszik naggyá, amelyek már az előző epizódokban is előfordultak, tehát a reális tartalom szerencsére most sem változott, a kor elvárásainak megfelelő megvalósítás pedig, új ízt ad a sorozatnak

 

A játékban egy kommandós osztag vezetőjét irányítjuk és többedmagunkkal kell megfelelnünk a kapott szituációnak! Ideáig ez rendben van, sok játékban volt már ehhez hasonló helyzet, de amint betöltjük a SWAT 4-et, mindjárt másképpen fest a helyzet! Először is megkapjuk a feladatot, miszerint meg kell tisztítanunk egy éttermet a rosszfiúktól és kiszabadítanunk a túszokat! A küldetés körülményeit kifogástalanul felvázolja nekünk a program, nekünk ezek után azt kell tennünk, amit az adott szituáció megkövetel! Megtekinthetjük a kézzel rajzolt (!) térképet, kiválaszthatjuk osztagunk felszerelését, különös tekintettel a fegyverekre, tölténytípusokra, gránátokra, védőmellényekre, miegymás! Itt jegyezném meg, ha teszem azt, feladatunk azt kívánja, hogy élve fogjunk el egy kulcsszemélyt, ne válasszunk nagyot sebző lövedéket, sokkal inkább egy elektromos pisztolyt, vagy egy köhögésre ingerlő lövedékeket befogadó, a paintball alkalmatosságra erősen hajazó puskát! Mellesleg a program sokkal jobban díjazza az elegáns megoldásokat, nem pedig a vérrontást! A SWAT 4 a küldetések közben nyújtott teljesítményünket pontokkal díjazza, maximálisan 100 pont érhető el egy misszió alatt, ám ez csak akkor érhető el, ha élve elkapjuk a túszokat, minden fegyvert lefoglalunk, az összes túszt biztonságba helyezzük, a helyszínen minden mozdítható fegyvert lefoglaljuk, ja és csapatunk egyik tagja sem sérül meg, továbbá a lehető legkevesebb ideig időzünk a célzónában! A maximális pontszámot nagyon nehéz lesz elérnünk, és ha már 65-70 pont között teljesítünk (legnehezebb fokozaton), elmondhatjuk magunkról, hogy jók vagyunk! Csapatunkat parancsokkal irányíthatjuk, vegyük a legegyszerűbb példát: zárt ajtóba botlunk, ráirányítjuk a célkeresztet és az egér jobb gombját kiválasztva kiadhatjuk a nekünk tetsző parancsot, pl. törd fel a zárat, majd dobj be egy villanó gránátot, végül hatolj be a szobába! Persze minden feladatot mi magunk is elvégezhetjük, ha úgy tartja kedvünk! A szokványos zárfésűzést kihagyhatjuk sokkal hatásosabb alternatívával is, mint, hogy kevés C4-et helyezünk az zárra, és nemes egyszerűséggel berobbantjuk azt! Jópofa dolog, hogy ha csapattársunk szerint egy-egy adott döntésünk nem éppen a helyzetnek megfelelő, készséggel felvázolja nekünk, hogy szerinte mit érdemes inkább tennie a csapatnak! Egyébként osztagunk kék és piros csapatra van osztva, egy ilyen csapatba általában két ember tartozik! Mindkét csapatnak külön-külön adhatunk utasításokat, így elképzelhető, hogy egy helységbe két útirányon is behatolhatunk! Bizonyos szituációk többfajta taktikával is megoldhatóak, ez mindenképpen jó tesz a program szavatosságának! A választható fegyverek és kütyük tárháza után senki sem fogja a szája szélét húzogatni, kielégítő arzenál!

 

A bűnözők mesterséges intelligenciája remekül teljesít! Előfordult már velem, hogy nem tudtam likvidálni egyiküket, mivel éppen egy élő páncélként használta a túszokat, vagy sokkal hamarabb lelőtt engem, mint észrevettem volna! Nagyon jó dolog, hogy mérlegelik a lehetőségeiket, tehát, ha lát az adott szituációban menekülési útvonalat, bátran ki is használja azokat, ha viszont sarokba van szorítva derék kommandósaink által, nem habozik megadni magát! Ugyan így cselekszik, ha figyelmeztetésképpen egyet-kettőt a lábába lövünk! Tetszett a túszok és más civilek reagálása is! Van amelyik jajveszékelése miatt hátráltatta az osztagot, és olyanok is akadtak, akik nem voltak restek ellenállni, magukból kikelve ordibáltak kommandósainkkal, hogy "Mit keresnek a házában, takarodjanak innen!", ilyenkor nem árt egy kábítólövedékkel elnémítani, vagy drasztikusabb eszközzel - lábon lőni! Sajnos ezek az esetek ritkán fordulnak elő, sokkalta jellemzőbb, hogy amikor meglátják a SWAT-osokat, megijednek és készséggel követik az utasításainkat, azaz könnyedén megbilincselhetőek! Összevetve majdnem minden úgy zajlik, mintha a valóságban!

 

Lehetőségeink természetesen nem pusztán a 13 küldetést számláló kampányra érvényesülnek! Ezen felül bármikor újrajátszhatjuk a missziókat, sőt saját magunk is kreálhatunk a menü megfelelő pontjára kattintva! A legapróbb részletekig mindent beállíthatunk: ellenfeleink mennyiségét, nehézséget, feladatokat, bármit, ezen beállításokat elmenthetjük, hogy egy későbbi Gyors játékot választva, már könnyedén elérhetőek legyenek! Számomra a Multiplayer opció is meggyőző volt! Kapunk különféle játékmódokat, úgymint bomba hatástalanítás, VIP személy megmentése stb., de a legnagyobb rajság mégis a kooperatív mód, amellyel barátainkkal is újrajátszhatjuk a kampány bármelyik küldetését!

 

Határozottan jót tett a sorozatnak az Unreal 2. generációjába való beruházás, mondjuk ez szinte már kötelező is volt! A textúrák minősége rendben van, tengernyi látványjavítót kapcsolhatunk ki-be, ilyen például a Bump-mapping, vagy a Bloom effekt, de akár testre is szabhatjuk ezen extákat! Mondjuk a grafika nem versenyezhet a legújabb motorokkal, de azért támogatja a 2.0-ás Shader-eket! Pár dologgal nem voltam kibékülve, az egyik pedig kommandósaink mozgása, mivel eléggé merev a járásuk, ez egy picit zavarónak tűnt! Másik kihagyott ziccer, hogy a fizikai motor kizárólag a rongybaba-effektusra korlátozódik, míg például, ha belelövünk egy borosüvegbe, az meg sem moccan, azért ma már minimumként elvárható egy alap fizika beépítése az FPS-ekbe! Ha már a negatívumoknál járunk szólnék arról is, hogy bizony nem tudunk ugrani! Furcsa mód a taktikai FPS-ekben elég gyakran kihagyják ezt a - szerintem - lényeges dolgot! Ennek ellenére a játék folyamán nem éreztem szükségét ugra-bugrálásnak! A SWAT 4 tökéletes futtatásához illendő egy komoly teljesítményű PC beszerzése, mivel falánk a kicsike, főleg ha minden opciót bekapcsolunk, gondoskodjunk legalább fél giga, de inkább annál több RAM beszerzéséről a hosszadalmas töltögetések elkerülése végett!

 

Meglátszik a programon, hogy a valódi SWAT alakulatosok is közreműködtek a fejlesztésben, így sikerült igen meggyőzőre a csapatalapú harc megvalósítása, a fegyverek tulajdonságainak lemodellezése, és az is, hogy bizony a rendőrség milyen kevés információval rendelkezik egy küldetés előtt, mivel amikor bevetik őket, rendszerint egyből a mélyvízbe kerülnek, az idő rövidsége miatt! Továbbá egyes missziók nem csupán a képzelet szüleményei, hanem tényleg megtörténtek! Ehhez gondolom nem sokat kell hozzáfűzni, talán csak annyit, hogy jónéhány helyszín a való életben is megtalálható! A beleélés tehát első osztályú! Az Irrational Games kitűnően találta el a hangsúlyt a realitás és a játszhatóság között, így egy nagyszerű taktikai FPS-t tálalt fel a már egy ideje nélkülöző játékosok számára! A közelgő új Rainbow Six epizódnak fel kell kötnie az alsóneműt, ha fegyverbe akar szállni a SWAT-osok ellen!

 

 

 

SWAT4: The Stetchkov Syndicate

 

megjelenés:

 

2006. március 10.

 

fejlesztő:

 

Irrational Games

 

kiadó:

 

Vivendi Games

 

 

 

A SWAT sémája semmit sem változott: first person nézőszögből követjük az eseményeket, hogy aztán egy zárt területen belül a két kétfős osztagunkat a szituációérzékeny menün keresztül irányítva megoldja a kényes szituációkat. A rendőri munkát taglaló produkcióban még mindig a „life-saving organization” (életmentő szervezet) kifejezésen van a hangsúly. Magasabb nehézségi fokon a non-lethal, illetve less-lethal (nem halálos) felszerelés használata elengedhetetlen, a felszólítás nélkül lelőtt rosszfiúkért büntetés jár, és az olyan apróságok, mint a bizonyítékok összegyűjtése, vagy a szituációk korrekt jelentése is súlyozottan esik a latba az értékelésnél.

 

 

 

A Stetchkov Syndicate méltánytalanul rövidre vágta az élvezet fonalát, igaz ugyan, hogy a felvonultatott szituációk (túszmentés, bombák hatástalanítása, elbarikádozott bűnözők begyűjtése) a megszokott minőségben jönnek, de a hét csak törpék, mesterlövészek és szamurájok esetében kedves szám, küldetésnek kevés. A címben jelzett szindikátussal a játék második felében mérkőzünk meg, az első etapot olyan, amerikai kultúrkörökben vélhetően mindennapos eseteknek szentelték, mint a sátáni zenék ellen fegyverrel ágáló civilek, vagy a mezőgazdasági minisztériumban bombákkal rakoncátlankodó farmerek. Félreértés ne essék, a kigondolt körítés jó - legfeljebb néhol picit irreális… A grafika továbbra is korrekt, az audio-rész pedig tovább javult, lényegesen több, és jobb minőségű kommentárt adtak a szereplők szájába, mint az alap SWAT4-ben. Az AI-ra sem lehet panaszunk - csak az a hét küldetés lenne inkább tizenhét…


A korongra került újítások közül a legfontosabbak az irányítást érintik. A SWAT4-ben rengeteg gondot okozott a civil engedetlenség, és egyetlen úgy-ahogy humánus, könnygázzal vehettük csak rá túszokat a térdelésre - pedig de szívesen lenyomtunk volna néhány sallert…! Ennek ezentúl semmi akadálya, és a balhorog valóban működik is. A pontos időzítést követelő szituációkhoz megjelent a parancsok felfüggesztésének lehetősége: a Ctrl billentyű nyomva tartása mellett kiadott utasításaink addig nem hajtódnak végre, míg az indítási jelet meg nem adjuk. Íme a tökéletes lehetőség, hogy a vörös és kék osztag hajszálra egy időben, két irányból támadjon egy több behatolási ponttal rendelkező helyszínt!

 

 

 

 

 

 

A felszerelésben megjelentek a SWAT3 óta mellőzött világítórudak, plusz az éjjellátó szemüveg. A fegyverek közé 7 új típus masírozott be, például a CAR hangtompítós-távcsöves automata, vagy a Lockdownban kicikizett 40 milis gránátvető, amely itt tényleg hatékony fegyver: könnygázt, vakítógránátot tud kilőni, illetve less-lethal eszközként gumilövedéket is.  


A Stetchkov Syndicate azt hozta, amit vártunk, sőt multiplayer téren még többet is (a CTF-et idéző új Smash & Grab játékmód, mikrofonos kommunikációt), de a kiegészítő legnagyobb dobása véleményem szerint az, hogy nincs erőltetett újítás, meghagyták a jól bevált alapokat

 

 

 

 

Minimális rendszerkövetelmény

Processzor órajel: 1000 Mhz  
Memória: 256 MB  
Video memória: 32 MB  
Op. rendszer: -Windows 98
-Windows 2000
-Windows XP
 
Processzor: Pentium III 1.0GHz
Helyigény: 2000 MB

 

 

 

Ajánlott rendszerkövetelmény

Processzor órajel: 2400 Mhz  
Memória: 512 MB  
Video memória: 128 MB  
Op. rendszer: -Windows 98
-Windows 2000
-Windows XP
 
Processzor: 2.4 GHz Pentium 4
Helyigény: 2000 MB

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Viagra Nur Auf Rezept EllWemy

EllSist,2019.09.28 12:34

Where To Buy Orlistat Online Best Online Viagra Site Propecia En Parejas [url=http://cheapcial20mg.com]online cialis[/url] Acheter Du Cialis Au Maroc Il Cialis Prezzo Generic Isotretinoin Pills Best Website Cheapeast Saturday Delivery